#József Attila színház

Megmaradhat a társulata a József Attila Színháznak
 

Megmaradhat a társulata a József Attila Színháznak

Elállt a hasznosítási pályázat kiírásának szándékától a főváros vezetése, így a József Attila Színháznak a jövőben is lehet társulata. A hírt Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a nyilvánosság előtt is megerősítette. A színház vezetésére igazgatói pályázatot írnak ki - olvasható Méhes László közleményében, amelyet a színházigazgató a 7ora7 című színházi portálon tett közzé.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

 

"A színház lelkét likvidáljuk" - egyre többen mennek neki Tarlósnak

Nyílt levélben tiltakozott a József Attila Színház társulatának felszámolása ellen Tarlós István főpolgármesternél a Magyar Teátrumi Társaság, és a teátrum ügyében nyilatkozatot adott ki a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete is, amely szerint fel kell tárni a színházban történt gazdasági szabálytalanságokat, az okozókat pedig felelősségre kell vonni.

MTI MTI

Csomós: nem szűnik meg a József Attila Színház
 

Csomós: nem szűnik meg a József Attila Színház

Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József Attila Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására.

MTI MTI

József Attila Színház: szakmai szervezetek levele Tarlóshoz
 

József Attila Színház: szakmai szervezetek levele Tarlóshoz

Levélben fordult Tarlós Istvánhoz két színházi szakmai szervezet, amely arra kéri a főváros vezetését, hogy álljon el a József Attila Színház szerződtetési tilalmára vonatkozó kezdeményezésétől, mivel az a teátrum társulatának megszűnését eredményezi.

MTI MTI